Kedves Látogató!
Az alábbiakban a Szekszárdi Garay János Gimnázium decemberi verskihívására készült pályamunkák olvashatóak. A verseket a kihívásban részt vevő játékosok jeligéinek betűrendjében tesszük közzé. Minden műben félkövér betűvel kiemelve szerepel négy szó. Ezeket a szavakat a játékosok hatvan szó közül húzták ki, és szabadon választott formában és témában versbe foglalták.
Jelmagyarázat:
Fődíj: ⁂
Különdíj: ⁑
TARTALOM
4444: Egyedül a városban
Amaritudine: Őszi vadászat ⁑
Andro: Stari Grad ⁑
Anya spaggetie: Catastrofe Italiano
Bajnokok: (cím nélküli vers)
Citromos tea: Tél
Egilej: Közelmúlt ⁑
Fakopáncs: Mikulás
Fáradt vándor: Ember
Fellegvár: Lélegzet
Gerinc: (cím nélküli vers)
Grincs: (cím nélküli vers)
Haddelhad: (cím nélküli vers)
Kiskacsa: Környezet
Kókuszos áfonya: Koronaláz
Labdarózsa: Alliteráció
Mikulássapkás jegesmedve: (cím nélküli vers)
Nyuszifül: Egy szingli fácán
Paprikáskrumpli: Szösszenet a testének
vonulásáról ⁑
Pöttyös labda: Alkotói válság ⁂
Pöttyöslabda: Aszparanta handabanda ⁂
Rénszarvasflottilla: (cím nélküli vers ⁑
Schweren panzerd späwagen: Egy karácsony
története
Szergej: Változás, remény, csalódás
Szöszke: Zarándok gondolat
Titán: Meteor
Villám: Kozmikus elégia ⁑
⸎ ⸎ ⸎
4444: Egyedül a városban
Libegő habokon száll át fantáziám
Képe dereng csak a penészes falaknak
Kifacsart ablaküveg mögött karton állt
A betűk szerte széjjel szaladtak
Szemüveg mögött koszos üveg
mögött kifacsart mögött fájdalom
Én utaztam, máshol jó, de az nem itthon
Onnan elmentek rég, bőrönd nem maradt
Vele voltam, boldogan szívott fel minket
Az élet ami már nincs itt, csak betonalap
Roskadó, üvöltő lyukas falak mögött
Sikoltó vész de gondolatom merész
Zene szólt, neki is azt hiszem
Türelmetlenségtől torzuló arcára lenéztem
Fekete érzést tovább nem viszem
E dologban biztos vagyok egészen
Boldog dallamok nem elegek csak,
Megannyi fácán szemek nézték
Minden egyszerre zengte a vörös nevet
Kalapálni kezdték dobhártyám
Testem egyszerre lemeredt
Ahogy gondolkodtam mivoltján
Milyen lehetett? Csak ezen töprengtem
De egyáltalán nem akartam tudni
Szürke tinta itatott be mindent
Az üvöltő falat, a végtelen gödröt az úton
Sárkányként csapdostak a madarak
Szúrt minden egyes tekintet
Szürke maradt az emlék is mint a ruhám
Feketét fehérrel kevert az ősz
Visszatérek a szigetre, ahol meleg a
Forró parányi vízesés
Ahol fejemből kiszakad a szürke kép
Itt minden színes bennem van
Visszatérni oda ahol elpusztul a kedves
Kis gyimgyom fáj, de mégis visszatérek én
⸎ ⸎ ⸎
Amaritudine:
Őszi vadászat (1)
Október közepén jönnek a zord idők,
most kezdődik a várt őszi vadászat is.
Nyúl, fácán, fogoly, őz – mind
kiterült; hegyén-
hátán fekszenek a vadak.
Mészárlás ez a sport, gyilkos a sok
vadász;
s tettéről nem ad jó magyarázatot
egy sem: ok-okozat – nem hiszem el
nekik;
sírás fojtogat engem.
Amaritudine:
Őszi vadászat (2)
Az ősszel jönnek majd a zord idők,
vadászat kezdődik el októberben.
Kiterítve nyúl, fácán, fogoly, őz –
hegyén-hátán a földön fekszenek
lenn.
Ez gyilkolás, ez nem sportvadászat,
tettét nem tudja mentegetni egy sem.
Nincs ok-okozat, jó magyarázat,
ezért a sírás fojtogat már engem.
⸎
⸎ ⸎
Andro: Stari grad
Könnycseppek
áradata Neretva
Mossa
partot dalolva
Gondolat melyet
elvisz a víz
Nem
mondhatom soha
Megállj !
Kapkodok szavakért
Vajon mit
mondhatnék
Vallomás
amit kimondani nehéz
Lesüllyedt kövek
közé
Báj
elvakít mindenkit
Körbe
ragyognak mecsetek
Szétválasztva
mint a város
Veled nem
lehetek
Ok-okozat
egymás után
Mai napig
nem értem
Mi köt a
szívemhez
Ebben az
életben
⸎ ⸎ ⸎
Anya spagettie: Catastrofe Italiano
Ég
már a tűzhely, lobog a víz
Száll a gőz és a konyha tiszta zsír
Az élet mint a tészta néha kemény és egyenes
Egy pillanatra nem nézek „ HÁT EZ OLYAN MINT EGY LEVES”
Méltatlankodok én is és a recept is közbevet:
„Miért nem olvasol helyettem nagyregényeket?
A főzés és köztetek nincs nagyon kapcsolat”
A spagettim olyan mint egy béna fénymásolat
Az étvágy már elment,
talán a kutya megeszi.
Bár lehet ő is menekül,
a kuka nagyon szereti.
Jó tészta tőlem?
Nagyobb az esély a lottóra!
„Eszem tehát vagyok”
Ez életem mottója!
⸎
⸎ ⸎
Bajnokok: (cím nélkül)
Már hétfőn korán reggel érkezik az első dolgozat,
De mindig van valaki, akivel megíratjuk, mint áldozat.
Jelöltünk kimegy megírni, de kissé gyáván,
Mi pedig szurkolunk neki a félelmét látván.
Szokás szerint ott virított egy nagy rajz a táblán,
Az nem más, mint az osztály kabalája a fácán.
Ebből erőt merítve fejezte be a munkáját,
És büszkén igazította meg gúnyáját.
Így végül mindenki jól járt és boldog volt,
És az egész osztály örömében tombolt.
Iskola után elmentek egyet fagyizni közösen,
Miközben dicsőítették Őt, ki megírta a dolit ügyesen.
Az egyik lány hirtelen megszólalt: „Nézzétek, ott egy járgány!”
Jó kis közösségüket jelképezte az oldalán díszelgő szivárvány.
⸎
⸎ ⸎
Citromos
tea: Tél
Az a sok emberek
Kik ezen a Földön élnek
Mindig csak nyarat kérnek
És sosem örülnek a télnek.
Ők mind a tengerpartra vágynak
Napoznának, feküdnének hasizmon
Vígan örülnének a nyárnak
S hosszan nyújtóznának, akár
egy gibbon
De nekem a tél kell, a fagyos hideg
A havas táj, a jégcsapok,
A dermesztő szél, a rideg,
Rövid nappalok, s a hóviharok
Hiszen oly jó egy téli hajnalon
A sűrű hóesésre ébredni
Majd szertenézni a domboldalon
S megszemlélni a tájat hóba
burkolózni
Ott vannak a hegyek, a havas bércek
Mik már lassan a fellegek közé
vesznek
A hó rajtuk akár a fénylő ércek
Mit a felkelő nap sugarai drágakővé
tesznek
S kint a hófödte réten
Az erdő szélén kis patak csordogált
Csordogált, mert hogy befagyott
régen
A jég rajta akár a tiszta gyémánt
És ott, hol öreg fák közt súg a szél
S megcsillan a hó
Egy hatalmas alak áll, halkan beszél
Azt hinné az ember, csupa jó
De óvakodj tőle, s megállj!
Az ott maga a Tél
Mi előtted terem, s mint hóakadály
Utad állja, aztán tova kél
Tova kél, hogy járja a világot
fagyva
Erdőt, hegyet, rétet
S aztán eltűnik, maga után semmit
sem hagyva
Ez a Tél, mi engem éltet
Én most elmondom nektek:
Nem megyek tovább sem időben, sem
térben
Tudom, ez az évszak hideg és jeges
De hisz ez a szép a dermesztő
Télben.
⸎ ⸎ ⸎
Tanár uram a legnagyobb blogger
leírta Szálkán kirándulni hogy kell.
Kedvenc oldalaim mind ő írja,
nincs sváb falu, melyről ne tudna.
Viharkabátban járja a természetet
tudásából betelik az összes füzet.
Óráin elhangzik egy-egy kveszcsen
melyekre válasz soha nincsen.
A lapp pásztorok históriás énekét ő mondta,
Rudolfot a sugárzással kapcsolatba
hozta.
Ferenc király, a jó király, léptet edzett
bokán
Hadd látom úgymond, meddig ér a hallástartomány.
Van-e ott mély és magas szó? Fejükön fül
mit ér?
Használt-e a fegyelmezés; vagy sok hűhó a semmiért?
Óráról órára házit ad a könyvből,
melyet ő írt, s menten elájulok ettől.
Az iskolai értesítőben, ha kutatni akar,
majd rám lel:
„(…) a rajongás áldozatát egy helikopter vitte el.”
⸎
⸎ ⸎
Fakopáncs:
Mikulás
Egy
régimódi blogger.
Barátainak posztol mindent.
Hegyesfülű, apró népek,
Kik szeretik a jó meséket.
Köztetek
jár, csendben figyel,
Felírja, rosszat teszel.
Csokit hoz és virgácsot,
Ajándékot, ha karácsony.
Könyv,
vagy játék helikopter,
Hoz mindent, mi neked kellhet.
Leteszi a fátok alá,
Ránéz, kacsint, továbbáll.
Végül
majd, ha hazaér,
Otthon mindent elmesél.
Néha-néha lehet közhelyes,
De ilyenkor csak felnevet.
Megpaskolja
öreg fejét,
Az arc kerek, a szakáll fehér.
Kedvesen mondja el a mesét.
Puttonyát leteszi, a vörös bársonyt,
S így kíván mindenkinek boldog karácsonyt!
⸎
⸎ ⸎
Fáradt
Vándor: Ember
Komoly hurok ez
mostanság,
Hisz több nevén is
ismerik;
Gyönge
jóindulatúság.
Régi nevét fel sem
verik.
Szükségtelen
mivolta ez,
Legalábbis ők így
tartják.
Az alsóbb rendű
fedelez,
Mások a létráját
húzzák.
Egyre inkább már
csábító,
Álfátyolban terem
vállán,
Rozsdás glóriával
szító,
Nyájas dalra kél
a sátán:
"Nagy kudarc
kis borítékban.
Hogy lelki üdvöd
elnyomja,
S riadt szívben,
késő szóban
Reád hulljon hűs
halomja.
Légy azzá, ki sose
szenved,
Sőt, ennél dicsőbb
lehetnél!
Vezéreljen
ellenszenved,
Ne tedd hát, mit
nem szeretnél!"
Egyszerre kínoz és
fényez,
Hiú álmot
fel-felébreszt.
Emelt fejjel megy
tükréhez,
Ismét meghall egy
kicsiny neszt:
"Emlékezz,
világnak sarja!
Ragadd eszed,
csiszold elméd!
Én vagyok a belsőd
hangja,
Hogy értéket vigyen
beléd!
Megannyi kárhozat
és kín,
Könnyek tengere, a
magány
Csak annyit
szolgál, mint szín
Egy szebb jövőbe,
bár talány...
Magam sem láthatom
mindezt...
Lenne-e rá
garancia?
Talán egy örökéltű
teszt,
Vagy egész más
tendencia."
Amint eme hang
elcsitul,
Szem forog, mint
egy alabárd.
Tükörszélre pára
simul,
Vállon ismét a
sötét bárd:
"Fogd be
füled, mikor papol!
Fülelj az én
igazamra.
A világ nem más,
mint akol,
~De így hoz hasznot
számomra.~
Téged is elért
e járvány,
Nincs kibúvó, mind
próbát áll.
Belső hangod csak
bősz ármány,
Míg itthon már
rég áll a bál.
Nézzél hát körül,
barátom,
Ki cselekedne úgy,
mint te?
Másik feled sem
találom,
Tán e lét azt is
elvitte?"
Bizony, néhol igaza
van.
Annyi öröm, mi
mindnek jár,
Míg gyötrelem csak
elsuhan
És nem érzik, mi
reád vár.
Ám vakmerően,
hirtelen
Érkezik egy szép
gondolat.
Bentről harsog a
végtelen,
Felvilágosult
hódolat:
"Megalkotod,
felépíted,
Mit álmaidban
megláttál.
S ha rá bitang
köveket vet,
Vígan újra
nekilátnál."
Ezt hallgatván fenn
a vállon
Mondaná rémes
dühéből:
"Az életben
nincsen szinkron,
Úgyis kitér a
hitéből!"
De fellángol a
józan ész,
Halvány önmaga
ellentmond
Az árnynak, majd
szemébe néz,
Int, mielőtt
kereket old.
⸎ ⸎ ⸎
Fellegvár: Lélegzet
facsarnak,
mint egy citromot
s közben azt mondom jól vagyok.
fogalmam sincs, hogy mi vagyok, ki vagyok
csak azt tudom hogy kivagyok.
a hétköznapok bús mámorában élek én
mint egy birkanyáj kellős
közepén
"otthonom a bázisom"
persze én ezt nem mondhatom
bárhol csak máshol legyek
hol nem lepnek el a legyek.
hosszan húzódik ez a kóceráj
mi évek óta megy már
mindenkin a karanténháj
ledolgozni lenne muszáj.
nem találom a helyem
elveszett a lelkem
ha egyszer elszánom az eszem
tudom, meglesz mindenem.
⸎ ⸎ ⸎
Gerinc:
(cím
nélkül)
Hó lep el mindent itthon
Mármint csak a bejglit a porcukor
A hóval fedett gyimgyom
Esetleg megtalálható egy alaszkai udvaron
Odabent az új járgány
Karácsonyfa alatti játékhalmazban
Címkéjén: from Sátán
Valaki elírta azt hogy Santa
⸎ ⸎ ⸎
Grincs: (cím
nélkül)
Múlt
évben sok időt töltöttem itthon,
El is sorvadt néhány izmom.
Felrakódott pár felesleg,
Bár ezt én észre se vettem.
Beiktattam
pár has napot
Így
a pár kiló le is hanyatlott.
De ha megmaradt a karanténháj,
Nincsen baj, hisz az is lehet óriási báj.
Nem
kell ide gyimgyom
Elég pár lim-lom.
Készen lesz a kocka has,
Hogy végre büszkén mutathasd.
⸎ ⸎ ⸎
Haddelhad:
(cím nélkül)
Ég a napmelegtől a kopár szik sarja
Kezdi Arany, majd folytatná tova
Mi lesz ebből csak az Isten tudja
Muszáj írnia, mert elgörbül a bajsza
Támad egy ötlete: a marihuána
Csak meg ne ártson, ki sem próbálta
Székében ülve változik a környezet
Mintha 10000 év telt volna el
Létre is jött a kapcsolat
Megismerte a társadalmat
Holnap elmegy kávézni újdonsült barátjával
Ránéz társára, majd fölnevet
MZ/X hogy ityeg a fityeg?
Elfogyott a kávé indulni kell haza
Partnere több tanácsot sem osztogat
Fizetnek majd szomorúan elbúcsúznak
Röpke pillanat volt a nagy univerzumban
Egy mondat felkelvén azonban megmaradt
Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta
⸎
⸎ ⸎
Kiskacsa: Környezet
Sokan beszélik hogy védelem,
de pontosan mi a környezet?
Melynek középpontja testünk?
Tán az alsós iskolai könyvünk?
Mind tudjuk mi a rendszabály:
vizet igyál, zöldet egyél és sétálj.
Ember dobja el mit állat összeszed,
szemét mindenhol, kész döbbenet.
Te tehetsz-e bármit másképp?
Minél többet zöld nyomon lépj!
Gyűjts mindent színesen,s
ne minden újonnan kelljen.
A végén úgyis mi
győzünk,
hiszen mi ezért lettünk.
Nem kell nekünk jégverés;
csak helyes ökológiai döntés.
Az emberiség majd mellénk
áll,
Globális felmelegedés MEGÁLLJ!
⸎ ⸎ ⸎
Kókuszos áfonya: Koronaláz
Március
13-án jött a rendszabály,
Hogy
kezdődik a borzadály.
Otthonról
kellett tanulni,
Ennek
nagyon örült a falusi,
Mert
nem kellett hajnalban kelni,
Így
tovább tudott aludni.
Egész
nap a szobámban ültem,
És
folyamatosan a gépem néztem.
A
kilókat is jól felszedtem,
Mert
mozogni nem volt kedvem.
Teltek
a napok, hetek, hónapok,
Már
azt gondoltam, megbolondulok.
Azért
jó is volt ez a karanténosdi,
Mert
sokat tudtam lustálkodni.
A
barátaimmal is sokat chateltem,
Meg
néha finomakat sütögettem.
A
neten sok emberrel barátkoztam,
Meg
a macskáimmal is foglalkoztam.
Most
sem csillapodott még a járvány,
De
legalább itt a megoldás a kártyán.
Megjött
az oltás, Pfizer, Moderna,
Melyiket
válasszam, nagy a dilemma.
Vége
lehetne már ennek a cirkusznak,
Mert
ezek az állapotok nagyon súlyosak.
⸎
⸎ ⸎
Labdarózsa:
Alliteráció
⸎ ⸎ ⸎
Mikulássapkás
jegesmedve: (cím nélkül)
Ágyában
pihenve,
Szinte
álomba merülve,
"Mi legyen
a neve?" -
Merül fel
újra benne.
Lehetne
Piroska, vagy akár Sárki,
Nem
nevezheti el őt bárki!
Hisz csakis
az övé lesz a sárkány,
Bár titokban
reméli, hogy nem lesz lány.
Persze nem
bánná, ha az lenne,
Maximum
kicsit tartana tőle.
Valójában titkon kedveli őket,
Csak az
óvodában kicsit ijesztőek.
Állandóan
mindenen sírnak,
És furcsa
babákkal játszanak.
Ők nem
szeretik a sárkányokat,
Vagy éppen a
zöld harckocsikat.
Furcsa egy gyártmány a lány,
Hogy miért,
az bizony örök talány.
Csak legyen
sárkány, ez a fontos,
Az sem
érdekli, ha nem lesz foltos.
Ilyen
gondolatokkal alszik el,
Szinte
megfullad a macija, amit ölel,
De
mégegyszer utoljára megkéri a Jézuskát,
Hozza el
neki szeretett sárkányát.
Magában
megfogadta, vigyázni fog rá,
Akkor is, ha
kedvenc játékát égeti porrá,
Tűzokádó
lehelletével könnyen megbírkózik,
Lélekben már
most vele játszik.
A reggeli
napfény megcsillan a havon,
A lámpások
ezrei világítanak a házakon,
A
kisgyerekek izgatottan várták,
A fa alatt
végre új játékaikat láthatják.
Itthon is minden csodaszép,
A kandalló
felett sok vidám kép,
Alatta
lógnak a karácsonyi zoknik,
Bennük
finomabbnál-finomabb csokik.
A kisfiú
izgatottan nyúlt az első dobozért,
Nagy volt és
kék, egy sárkány pont belefért.
Lehunyta szemét,
kívánt, mielőtt kinyitotta volna,
És bár nem
sárkány volt benne, mégis valóra vált az álma.
Nem okádott
tüzet, repülni sem tudott,
Helyette
viszont minden mást megadott.
Hűséges
volt, a legjobb barátja,
Mellette
elszállt minden magánya.
Valójában
kicsit hasonlított egy sárkányra,
A cipőket
folyton-folyvást szétrágta.
A játékok
sem voltak sohasem biztonságban,
Ha erről
volt szó, sárkányok álltak mellette vigyázban.
Ennek
ellenére mindent együtt csináltak,
Állandóan
egymásra vigyáztak.
Ők voltak a
két hírhedt vagány,
A kisfiú, és
a tüzet nem okádó sárkány.
⸎ ⸎ ⸎
Nyuszifül: Egy szingli fácán története a boldogsághoz
vezető úton
Volt egy
egyedülálló balfácán fácán
Kinek nászéjszakáján kitört egy járvány.
Szörnyeteg körmenettel körbevett környezet,
S a fácán rettegően hullajtott
fékezhetetlen krokodilkönnyeket
Kiábrándultan törődött bele abba,
hogy e szörnyekkel teli járvány,
pont az ő nászéjszakáján
Őt meg sem sajnálván,
csap le elég durván,
S házasságát keményen feldúlván.
Évekig siránkozott az esemény után,
De végre már új derűre talált köztetek,
S szemében már látni is az örömkönnyeket.
⸎ ⸎ ⸎
Paprikáskrumpli: Szösszenet a
testének vonulásáról
Erdős Virág nyomán
(t)erek (sz)akadnak
(f)el köztetek és
én al(vad)va (sz)ikrázom (v)égtelent.
nem bán(t)ok (k)ormányt;
(h)egek fe(le)sle(g)nek alá-
nyom. (k)ék leh(el)et (h)itt.
ha zug s ág (sz)árnyjátéka
(t)apad: (v)árok.
az (m)ár egy térfogat testének.
de (s)ok-(f)okozat mögött (b)újnak -
át(f)érni le(te)hetetlen
(t)űz és innen.
(sz)ívek (k)öveiben haza,
(s)ugarában (cs)úszik át
a teljes(s)ég.
(v)és (p)ontja
(lap)pangó pa(ko)lást.
(m)Arad, ami for(ty)og.
⸎
⸎ ⸎
Pöttyös
labda: Alkotói válság
Reménytelen rím ramadán
van itt;
Mindig csak egy rag marad ám
amit,
Mint MLM ügynök tukmálsz soraidra.
Az egyetlen válasz? Az új paradigma!
Leszek mondjuk most már én Akkezdet PetőPhia
Árasszon el minden strófát a redundancia.
Néhány apró gondolat mi mágnesként összeszed
és mint a vasporból összeáll egy szösszenet.
Ezenkívül lehet még a versünk bilingvális,
Itt erre az olcsó rímre mondhatjuk, hogy „billig” máris.
Az unalmasból langweilig az énből pedig ich lett,
De sajnos még ezután sincs meg a kellő ihlet.
Vagy valami végtelen mély társadalomkritika,
hogy a neten mindenki csak posztokat osztogat és kosztokat
talál csak a Mensán;
Mert a népnek gyomra van, csak nincsen elég IQ-ja.
Ha IQ a baj,
akkor nincs mit tenni már,
el kell engedni.
Tán mielőtt megpengetném letészem a lantot,
Leveszem a költőt, mint egy rám akasztott kasztot,
Hiszen nem hoz sem szellemi, sem anyagi hasznot,
Inkább leszek lehetőség, ami elszalasztott.
De talán magam végül mégis meggondolom,
Ez talán csak egy rossz izzó a sötét égősoron…
végsősoron.
⸎
⸎ ⸎
Pöttyös
labda: Aszparanta handabanda
rászedett egy szakbarbár-barber
és elcseszte a hajamat
hogy DC vagy Marvel?
én megkímélem magamat
a PC és Orwell?
mind csak a Marx parazsa
Ha Engels tart el
oszd újra a javakat
Bármi is dúl fel
töröljünk ki szavakat
Ha gondolat tör fel
duplagondolj hamarabb
A szösszenet túlmegy?
nincs itt erre akarat
Összeszedsz egy sereget
és indítod a hadakat
győzelem és fosztogatás
szabadrablás a parancs
a vége messze még
mint Dániától Kanada
az annyira messze van
hogy nem érződik a szaga
azt gondolják bűzlik
de csak nem bírják a halakat
a leveshez is villát
mert én nem használok kanalat
zavar, hogy nincs hangszer?
a MIDI-m is Yamaha
ha nem tetszik dubstep
van Slayer és Araya
tudott, hogy a dot-com lufi
a bolondok aranya
ez itt Tolna balra Somogy
délre pedig Baranya
a kurucnemzet messze jobb
mint valaha volt a labanc
nem volt annyi csapata
és ma sincs annyi havasa
meg persze egy garasa
de sokkal jobb a madara
turul és a kétfejű sas
végzetes párviadala
felmerülhet, véget ér-e
ez kín-rím valaha? Ja!
⸎
⸎ ⸎
Rénszarvasflottilla:
(cím
nélkül)
A hasizmomon dolgozom.
Itthon a saját testem áldozata vagyok,
Melyben nem nő lelkem térfogata
⸎ ⸎ ⸎
Schweren
panzerd spähwagen: Egy karácsony története
Szenteste közeleg
Ezt várta mindenki rég,
A szeretet ünnepe ez még
De fontosabb a sok ajándék.
Az utca feldíszítve
Száguld a gyorsvonat,
Mindenki énekelve
Boldogan bólogat.
A város közepén karácsonyfa áll
Az utcákon mézeskalács,
Gesztenye, forraltbor illata száll
Daloló gyermekekre büszkék az édesanyák.
Valahogy mindenki boldog és vidám
A tó is befagyott, ez az új koripálya
De mintha mégsem lenne teljes a világ
Mintha, ez a világ valahol fájna.
Kiderült, ez a szép csak a
lelkünkben él
Az utca kihalt, a fa dísztelenül áll,
A vásár üres, csak pár bódé kél,
Egy marok diák van csak kint már.
Ez nem is meglepő,
De még mindig lever
Mindenki a gép előtt
Túlterhelt a szerver
A tó nincs befagyva
Belepte a kékmoszat
Nincsen sehol koripálya
Nem jár a gyorsvonat
Nincs ki daloljon
Nincs ki díszítsen
Nincs ki vigadjon
Nincs ki szépítsen
Nincs ki adjon
Nincs ki járjon
Nincs ki kapjon
Nincs mi szálljon
Nincs sehol hó
Nincs sehol báj
Nincs sehol jó
Nincsen mi nem fáj
Hogy min nincs még, szeretet
De nem csak ezt az ünnepet
Melyet tönkretett az internet,
Nem is az internet, inkább az emberi tett
Hisz jó dolog az internet,
Hogy ha távol van kit szeretsz
Vele töltsd az ünnepet
S öröméért mindent bevetsz
Egy szóval szép a világ
De már nem látjuk
A képernyőn túl már nincs ki kilát
A csodát már nem várjuk.
De a csoda jön magától
Nincs véletlen a marok diák az utcákon
Ők hallottak a jótanácsból
Ők ugyan nem kapnak a virgácsból
Ők ne holmi diákok ám
Kik az alkalmat magukhoz ragadták
És hol tanulnak ők lám
Egytől egyik Garaysták
Nagy fába vágták a fejszét,
Fényárral elárasztani az utcát,
Kijavítják mások tettét
„A legjobb csak így lesz” tudták
Az utcák fényárban, következő a fa
Díszek, égők, szalagok, dió, mogyoró
Itt pedig szeretet ünnepe lesz ma
Felkerül a fára, minden ami szép és jó.
Már csak pár dolog kell,
Zene, ének fények és leginkább emberek
A zene nem nehéz kérdés, senki sem restell
A Human Brass Band-re az igény rengeteg
A fények égnek, a díszek szépek
A zenének késznek
Az éneknek mélynek,
A hangulatnak egésznek
Az embereknek mesésnek,
Az éneklőknek kedvesnek
A gépeknek csendesnek
A szíveknek lelkesnek
A környéknek vonzónak
Hogy a közösség merje,
És az élménynek maradandónak
Kell lennie eme kora este
Indul az ének
A zenészek sem késnek
Ablakokból néznek
Házból ki is lépnek
Körbe néznek
Látják a szépet
A lámpák égnek
Száll az ének
Mi ez a zaj
Egy égi zörej
Ami már-már erős ricsaj
Itt száll egy helikopter
Hisz ez a TV,
Beszámol az eseményről,
Sok emberhez eljut a híradó révén
Kedves, legalább a helyszínről.
Zene, ének,
égők,
És egy kedves közönség,
Ők a legjobb nézők
Mi kellhet még ?
Egyszer csak
fehér fellegek,
Önkényesen, ellepik az eget.
De ez jó, szállnak a hópelyhek,
Elrepülnek az órák, melyek percek.
⸎ ⸎ ⸎
Szergej: Változás, remény, csalódás
Miért vagy más Magyarország?
Hová lettek a küzdelmek,
Hogy felejtheted el: se
Egyenlőség, se szabadság?
Ha visszafele haladunk,
Ki állít meg, ha nem magunk?
Kicsoda, ha mi nem látunk?
Isten, a világ, vagy sorsunk?
De ki vajon az áldozat?
Talán én, ti vagy mi vagy ők?
"Ki tudja?" "Az elkövető."
Tehát Magyarországunk az?
Nem, nem, nem! Csak ember lehet!
Csak a magyarok embere.
Sokszínű ő is mint én, de
Több rétege van egyszerre.
"Kártyád kétarcú, vagy három?
Te vagy a kártyán, vagy
mégsem?
Látom hogyan nézed kincsem,
Zsákmány az neked vagy álom?"
Ennyit mondok néked, Magyar.
Sziszüphosz lelke bennem itt.
Van hangom, hangoztatom is,
De tudom, senki sem hallja.
Hát minek is van e hangom,
Ha fojtogat a hazafi:
"Bölcsőd az s majdan sírod is!"
"Igen, eltakar, de nem ápol."
⸎ ⸎ ⸎
Szöszke:
Zarándok gondolat
Ki-kicsusszanó
gúnyok között
zargatjuk, kire karanténháj szökött.
Hogy
mihez kezdünk, tudatlan
csak e vers sorait olvasva;
kezdünk bele jövevény gondolatba.
Homályba
fedett égbolt alatt,
kergetünk elhullott fácántollat.
Helyzetünk
e pontban kifogástalan látvány
Minket is elért a csapongó járvány.
Mint
bölcs, kiben meglapuló oktalan,
úgy írom soraim e toll alatt.
⸎
⸎ ⸎
Titán:
Meteor
Alkonyatkor,
a tiszta tájban
Süvít sebes gyorsvonat
Eközben az idő síkján
Elillant egy pillanat
Ami
már az utolsó
Írja meg a blogger
Sztratoszféra tájékán
Berreg egy helikopter
Valami
van! Ezt lehet tudni
Tör épp ki a pánik
Milliárdok holt képein
Égő könnycsepp játszik
Most
építs hegyeket
De már minden illanó
Pedig megtehetted volna
Mikor távol volt a meteor
Ideért!
És száguld
Az égő porszem fojtogat
A vörös pusztulás leért
És mindenkit halálra mart
⸎
⸎ ⸎
Villám:
Kozmikus elégia
Egészen
pontosan tizenhárom és fél éve hagytuk el a Földet
mióta a járvány kitört, nem láttam mást, csak sötétséget,
aszteroidamezőket
Ételkészletünk
hamarosan elfogy, egy közeli bolygóra le kell majd szállni
Addig a kezemben levő, hibernációból kiolvasztott citromot fogom
rágcsálni
Most
az ablakon át bámulok, a végtelen űrbe mered tekintetem
kissrácként így néztem a lehulló havat is, emlékszem
Emlékszem, mikor szinkronban ordítani
kezdtek a szirénák a lakótelepen
vagy ahogy polcomról leemeltem pár fotót zsákmány gyanánt, véglegesen
Abban
az időben sokat álmodoztam a világűrről,
ma már kifakult képeket nézek egykori szülőföldemről.
Az
ember akkor jön rá, hogy valami fontos volt számára, mikor azt elveszíti
keserű ez az igazság, akár egy citrom
héja, kár lenne ezt letagadni
Recseg
a hangosbemondó: „Figyelem, hamarosan földet érünk”
Én eldobom a citromot, társaimmal a fotocellás ajtóhoz sietünk
Kilépünk
az ismeretlenbe, a hajóra egyszer még visszatekintek
Kis lépés ez egy embernek, de még kisebb az emberiségnek.
⸎
⸎ ⸎