HORVÁTH TAMÁS NOVELLÁJA
AJÁNLÁS:
Horváth Tamás horrorba hajló, hátborzongató írásában fokról fokra nő a feszültség. A novella hiteles részletekkel megrajzolt világába lassan, de biztosan, titkos csatornákon keresztül beszivárog valami álomszerű, félelmetes irracionalitás.
A februári novellakihívásra 18 novella érkezett be. A kiállítás blogon azoknak az írásai jelennek meg a saját nevük vagy álnév alatt, akik ehhez hozzájárultak.
Itt olvashatjátok Horváth Tamás hátborzongatóan izgalmas írását.
A novellakihívásra beérkezett novellákat szakértő zsűri bírálta. Köszönjük Dr. Pósfai Györgynek, Kovács Dominiknak és Kovács Viktornak, hogy elolvasták az írásokat, és bátorítással, tanácsokkal segítették a résztvevőket.
A verseny szakértő zsűrijéről többek között az alábbi linkeken tudhattok meg többet.
http://posfaigyorgy.hu/index.php
https://www.facebook.com/kovacsvd
Olvassatok bele az ő írásaikba is!
A NOVELLA:
Bár minden ember az volna, aminek látszik.
(William Shakespeare)
-Jonathan Bong! Felkelni!
-Ez hihetetlen! Mr. Wilson már megint észrevett, pedig csak a fejemet hajtottam le a padra. Mindegy is, nem érdekel! Holnap már úgy is nyári szünet van és mehetek Richard papához. Végre itt hagyhatom ezt a poros várost. Chicago, hogy én mennyire utállak! Mindenki hangoskodik, a szomszédban építkezések tombolnak. Ez nem nekem való. Richard papa már biztos nagyon hiányol. Több mint egy éve, a nagyi halála óta nem találkoztam vele. Szegény, biztos sokat unatkozik. Egész nyáron horgászni fogunk! Remélem, hogy szép vízparti házat vett. Sherwoodban, a Winnebago-tó mellett csak nem lehet annyira melléfogni, hiszen az egy olyan nyugodt hely.
Már csak kettő perc van vissza a tanórából és szabad vagyok. Az óramutató minden tik és tak hangja 1-1 órának érződik. Olyan meleg van a teremben, mintha egy pirítóban sülnénk a kenyerek között. Mindenki izzad, szenved. Mr. Wilson megállás nélkül magyarázza ezt az új fajta, 1990-es kiadású matematika tankönyvet 7. osztályosoknak. Kombinatorika! Nagyon érdekes, mondhatom. Mintha egy csótánynak magyaráznám, hogy miért érdemes minden nap fürdeni.
Már csak egy perc van vissza az órából. A padtársam szerintem elaludt. Milyen jól tette! Erre az egy percre már én is inkább visszahajtom a fejem. És már vége is van az órának. Hát ez jó gyorsan elment! Mr. Wilson csak úgy elküldött minket, pedig csengőszó sem volt. Nem mintha probléma lenne. Végre indulhatok Richard papához! Gyorsan hazafutok a ruháimért, a horgászfelszerelésemért és már indulhatok is!
Úgy rohantam haza, mintha kergetne egy elefántcsorda. Apa már készen volt, amikor hazaértem és már ülhettünk is be a kocsiba. Az út zavaróan magányos, de ez nem is csoda, hiszen Sherwoodba csak egy darab mellékút vezet. Az út sajnos elég hosszú, másfél óra. Elton John – Healing Hands című dala sem segít ezt rövidebbé tenni, hiszen, ha tízszer nem, akkor egyszer se szólt eddig az út során. A hőmérséklet sem segít a helyzeten. A nap perzselné a bőröm, ha nem lenne lehúzva az ablak. Ahogy közeledünk Sherwood felé, egyre inkább jelennek meg a nagyobbnál nagyobb fenyők és tavak. Már most imádom ezt a helyet! Még nagyjából 2 perc lehet mire odaérünk. Már látszik a messzeségben Richard papa háza. Előbb még csak egy maszat, most már egy egyre jobban élesedő ház látható, ha nagyon hunyorítok. Már csak nagyjából húsz másodperc és megérkezünk. A háznak már minden részlete tisztán kivehető. Egy sűrű fenyőerdő veszi körül a házat. Aligha lehet öt métert belátni az erdőbe, olyan sűrűen helyezkednek el a nagy fenyők. A cserjék ellehetetlenítik egy túrának az ötletét is, így az erdőbe sokat nem fogunk túrázni. Az út mellett egy méretes, tükörsima tó fekszik. A tóhoz vezet egy kisebb út, ami egy még kisebb mólóba torkollik. A ház fából van, de elég masszívnak tűnik, hiszen hatalmas fenyőrönkökből áll. Legalább hatvanéves lehet a házikó, hiszen a rönköket már eszi a szú. A nagypapát viszont sehol sem látom. Vajon hol lehet?
Közben észre se vettem, hogy Apa már pakolja ki a bőröndjeimet. Nem tudom, hogy mi van ma velem, kicsit kómás vagyok.
-Vigyázz magadra és viselkedj jól, fiam! Ahogy megbeszéltük, majd jövünk érted.
-Rendben van, Apa!
-Ja, és fiam. Egy dolgot elfelejtettem megemlíteni neked. Amióta a Nagyi elhunyt, azóta a Nagypapa sokszor nem volt valami jól, néha furcsán viselkedett. Ezt kérlek nézd el neki! Viszont most már mennem kell, édesanyád hiányol. Szia John!
-Szia Apa!
Hm, hát ez érdekes volt. Akkor majd én felvidítom.
Vajon mi lehet ez a hang? Lehet, hogy csak képzelődőm, de ez mintha a nagypapa szájharmonikája lenne. A házból jön, úgyhogy biztos a papi az. Ahogy a kilincsre raktam a kezem, elfogott egy rossz érzés, mivel az ajtó szét van karcolva. De ezek a karcok olyan mélyek, mintha egy grizzly támadta volna meg az ajtót. Mindegy, biztos valami éhes vad volt az.
Richard papa! Richard papa itt vagy? A szájharmonika hangja elhallgatott. A házban síri csönd van, válasz nem érkezik. Egy darab bútor sincs itt a földszinten. A falak teljesen csupaszok. Csak velem szembe, középen vezet fel az emeletre egy hatalmas lépcső.
Richard papa merre vagy? Hirtelen egy ajtónyikorgás hangjára lettem figyelmes. Öt másodperc múlva Richard papa ott volt a lépcső tetején.
-Kisunokám, kedvesem! Hogy te mennyit nőttél?! Hadd menjek le hozzád!
-Szia Papa! De rég láttalak!
-Jaj John! Úgy örülök, hogy újra látlak!
-Én is nagyon örülök Papa! Hogy vagy?
-Én jól vagyok fiam, köszönöm. Atya ég mennyi cuccot hoztál! Na gyere, megmutatom a szobádat. Nehogy még a végén leszakadjon a vállad.
Nem is tűnik olyan szomorúnak Richard papa, nem tudom miről beszélt Apa.
A ház nem tűnik valami tágasnak, hisz eddig csak egy fürdőszobát láttam, de úgy látszik az emelet sem rejt több mindent. Van itt összesen három szoba. Richard papa a bal oldalon lévő szoba felé terel engem. Lehet még a végén a szomszédom lesz, mert a jobb oldalon lévő szoba alig három méterre van. Azonban van hátrébb a folyosón egy harmadik szoba. Az nem tudom mire szolgálhat.
-Ez lenne a te szobád, John! Nézz csak körül, én addig befejezem, amit elkezdtem.
-Rendben van Papa, köszi!
-És még valami, John. A folyosó végén lévő szobát éppen most újítom fel. Ne menj a közelébe, mert lehet furcsa szagot áraszt.
-Oké, Papi!
Az én szobámban sincs aztán sok minden. Egy ágy, egy szekrény és egy íróasztal. De van egy könyv az íróasztalon. Milyen könyv ez? Az ember tragédiája. Ilyenről én még nem hallottam. Kilencedik szín, Prága. Hát ez jó unalmasnak hangzik. De alig látok valamit, itt lenne az ideje elmenni aludni.
-Nagyon fáradtnak érzem magam, Papa. Elmegyek lefeküdni, rendben?
-Menj csak, John, elhiszem, hogy milyen fáradt lehetsz.
Már legalább egy órája próbálok elaludni. Olyan csönd van a házban, hogy folyamatosan végigfut a hideg a hátamon. Egy ideje egy jellegzetes, förtelmes szag csapta meg az orrom. Olyan intenzív, hogy így nem fogok tudni aludni. Na ennek utánajárok. Az ajtóhoz érve már tudtam, hogy ez a szag a folyosó végi szobából árad. Ez pedig nem lehet festék vagy hasonló. Mintha száz döglött hal bomlana odabenn. Megnézem, mi lehet ez. A járást nehézkessé teszi az, hogy a lábam elé sem látok, hiszen még a hold sem világít be az alapból is aprócska ablakokon. Minden léptemet egy jellegzetes fadeszka recsegés követi. Minden egyes lépéssel közelebb érek az ajtóhoz, a szag egyre elviselhetetlenebbé válik.
Ideértem az ajtóhoz. Már hallom belül a legyek rajzását. A szag elviselhetetlen. Ahogy a kilincsre teszem a kezem, észreveszem, hogy remegek. A testem minden porcikája remeg. Miközben erőt gyűjtök, hogy lenyomjam a kilincset, éles finom kopogásra vagyok figyelmes. Mintha karmok lennének azok. A hangok egyre hangosabbak. A lábam földbe gyökerezett, a torkom teljesen száraz lett. Nem merek megfordulni. A hang megszűnt. Hallom a saját szívverésem. Váratlanul, egy mély, torz sóhajt hallok a hátam mögül.
-Sajnálom.
Ez nem Richard papa. Ez a valami elkezdett sírni és. A karom hangok megint hallhatóak. Egyre hangosabbak, egyre szaporábbak. Ez nem ember. Üvölt.
-Jonathan Bong! FELKELNI!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése