KÁVÉHÁZA: ANYJA LÁNYA

 

KÁVÉHÁZA: ANYJA LÁNYA

A ZSŰRI AJÁNLÁSA:

Aranyos, tömör szöveg. Egyes irodalmi párbeszédekben sokszor elhangzik, hogy terjedelmes regényeket írni a legnagyobb kihívás. Mi nem hiszünk a nehézség szerinti rangsorolásban, és az Anyja lánya is bizonyítja, hogy a rövid történetek is tudnak hatni, csupán egy ügyes dramaturgiai felépítés szükséges hozzá. A szerzőnek sikerült eltalálnia a szerkezetet. Örültünk a végén a csattanónak.

 

 (Kovács Dominik és Kovács Viktor)

 

A februári novellakihívásra 18 novella érkezett be. A kiállítás blogon azoknak az írásai jelennek meg a saját nevük vagy álnév alatt, akik ehhez hozzájárultak.

Itt olvashatjátok Kávéháza frappáns írását.

A novellakihívásra beérkezett novellákat szakértő zsűri bírálta. Köszönjük Dr. Pósfai Györgynek, Kovács Dominiknak és Kovács Viktornak, hogy elolvasták az írásokat, és bátorítással, tanácsokkal segítették a résztvevőket.

A verseny szakértő zsűrijéről többek között az alábbi linkeken tudhattok meg többet.

http://posfaigyorgy.hu/index.php

https://www.facebook.com/kovacsvd

Olvassatok bele az ő írásaikba is!

 

A NOVELLA:

 

Anyja lánya

Az alma nem esik messze a fájától

 

-       Ugye nem hagyod itthon a lakáskulcsod? – hívta fel anya Julcsi figyelmét ma is, ahogy a hétköznapi reggeleken általában. Julcsi felvont szemöldökkel nézett az anyjára, majd elindult a kapu felé és egy flegma megjegyzéssel búcsúzott:

-       Jaj, Anya! Nem vagyok még olyan feledékeny, mint te! Itt van a táskámban.

Ezen a májusi reggelen azonban, a gimnazista diáklány nem a megszokott iskolai napra készült, mert ma sportnapot tartottak a suliban, ezért nem az iskolatáskáját vitte magával, csak a tesizsákját. Anyának ez fel sem tűnt, így is késésben volt már. Gyorsan felhörpintette kávéját és elindult a munkába.

Julcsi napja a szokásosnál korábban ért véget, ő ért haza ma elsőként. A kapunál maga elé rántotta táskáját és mélyen kotorászni kezdett benne.

-       Jaj, ne! Nincs meg a kulcs! Anyának már megint igaza van – gondolta magába Julcsi és már nyúlt is a telefonjáért.

Kicseng. Anya nem veszi fel. Julcsi zsebre vágja a telefonját és megpróbálkozik a lehetetlennel, a kerítés átmászásával. Ez ma különösen nehéz feladat elé állította a lányt, mert a sportnapon minden energiáját kimerítette. Ahogy a lába a magasba lendült, hatalmas reccsenés hallatszott, a farmernadrágja kiszakadt, ő pedig visszaesett, ahonnan indult. A telefonja darabokra tört. Hangos zokogásba tört ki. Se kulcs, se telefon. Már majdnem teljesen reményvesztett volt, amikor látta anya autóját az utcába bekanyarodni.

-       Julcsi! Mi a baj? Mi történt? Nem érlek el telefonon. Lyukas a nadrágod? Gyere gyorsan, bemegyünk a házba és mindent elmesélsz- aggódott anya.

-       Anya! Nem véletlen hívtalak, nincs nálam a kulcsom.

-       Látod! Pedig reggel figyelmeztettelek. Rögtön hozom az enyémet! – anya keresi a kulcsát az autóban a táskájában, mindenhol. De hamar kiderül, hogy az ő kulcsa sincs sehol.

-       Folyton engem figyelmeztetsz, közben észre sem veszed, hogy ebben teljesen egyformák vagyunk! - akadt ki teljes joggal Julcsi.

Kérdően egymásra nézve tanakodtak, hogyan juthatnának be a házba. Ekkor Julcsi szó nélkül a szomszéd házhoz szaladt. Eszébe jutott, hogy Pista bácsinál van a tartalék, vöröskeresztes macis kulcscsomó. Miután kinyitották a kaput, azonnal visszajuttatták Pista bácsihoz, hogy ha legközelebb is hasonló történne, be tudjanak jutni a házba. Azóta reggelente pedig mindketten együtt ellenőrzik, megvannak-e a kulcsaik.