KELEMEN ÁKOS NOVELLÁJA (KÜLÖNDÍJ)

 

KELEMEN ÁKOS NOVELLÁJA (KÜLÖNDÍJ)

A ZSŰRI AJÁNLÁSA:

Modern apokalipszis utáni kép. Erénye a vizualitása, pontosan láttatja az olvasóval az elképzelt helyzetet, bele tud helyezkedni. Kompakt írás, egységesen megformázva, nem lóg ki belőle semmi.

 (Pósfai György)

Vadregényes, akcióban gazdag másfél oldal. Egy olyan írást olvastunk, amely témaválasztásában intenzív kapcsolatot tart a természettel, azonban nyoma sincs az idillnek: az élővilág itt egy nyers, veszélyes terep – és milyen izgalmas, hogy ilyen! A szöveg végig fenntartja az olvasók figyelmét.

 

 (Kovács Dominik és Kovács Viktor)

 

A februári novellakihívásra 18 novella érkezett be. A kiállítás blogon azoknak az írásai jelennek meg a saját nevük vagy álnév alatt, akik ehhez hozzájárultak.

Itt olvashatjátok Kelemen Ákos különdíjas írását.

A novellakihívásra beérkezett novellákat szakértő zsűri bírálta. Köszönjük Dr. Pósfai Györgynek, Kovács Dominiknak és Kovács Viktornak, hogy elolvasták az írásokat, és bátorítással, tanácsokkal segítették a résztvevőket.

A verseny szakértő zsűrijéről többek között az alábbi linkeken tudhattok meg többet.

http://posfaigyorgy.hu/index.php

https://www.facebook.com/kovacsvd

Olvassatok bele az ő írásaikba is!

 

A NOVELLA:

 

„Mindig maradj mozgásban, és reménykedj, hogy legalább 2 lépéssel a szörny előtt jársz.”

                                                                                                          Kelemen Ákos

 

 A menedékhelyen dögbűz kavargott, nem lehet eldönteni hogy a sarkokban rothadó, bontott maradék élelem árasztja vagy a higiéniát teljes mértékben elhanyagoló „lakos”. A hibás analóg órák többsége dél körülre vetette mutatóit, a napközépi órák különösen frusztrálták őt, hiszen a föld nagyon jól szigetelt a hideg ellen, illetve a meleget is remekül bent tartotta. A nyári időszakot nem viselte jól a párás levegő, ez csökkentette az élelem szavatosságát. A férfi felvette viseltes gázmaszkját. A szűrők annyira ki voltak kopva, hogy maga se hitte el, hogy van értelme hordani. A vaskapuhoz lépett és felsóhajtott, eljött az a nap, ellenőrizte felszerelését majd az utolsó övcsat meghúzása után eltekerte a kör alakú vasajtó zárját. A kellemes, csípős szél nyomban felborzolta barna, kócos haját, és ezzel a lendülettel elhagyta a bunkert.

   A finom, hamuval kevert föld halkan ropogott a bakancsa alatt, ahogy térképpel a kezében a tekintetével kereste a legközelebbi város magas tornyait. Sík, kopár helyen volt átutazóban, valószínűleg szántóföld lehetett.

Egy régi, rozsdás gépkarabélya volt, a fegyver tárát vizslatta, mikor egy nem evilági hang csapta fülön, testét rémülettel, illetve adrenalinnal kevert vér fűtötte, nem nézett hátra, csak a legközelebbi fával és bokrokkal „díszített” terület fele vette az irányt. Tisztában volt azzal, hogy bármi is vadászik rá, nyílt terepen biztos halál várja. A lény üvöltése alábbhagyott mire elérte az erdőt. A robbanás szabad utat biztosított a természetnek, a növényzet a dinoszauruszok korában nem volt ilyen dús, valamennyire még kellemes látványnak is bizonyult a félelmetes csend ellenére. Egy vaskosabb fa ágán kényelembe helyezte magát majd kulacsából piszkos vizet kortyolt, lefojt az ajkain majd a kéregre csöppent, mely szúnyogként szívta be a folyadékot. A férfi elővett egy barnás noteszt majd írásba fogott, hobbinak gondolta élményeinek feljegyzését, illetve örömet is szerzett neki ez a civilizált tevékenység.

   Egy fadarab reccsent, korhadt volt vagy csupán akkora súly nehezedett rá, hogy ellenállás nélkül összeroppant. A férfi felhúzta a fegyverét, halk kattanás, lőni fog, állapította meg majd óvatosan a vállához helyezte és várt...

A másodpercek perceknek tűntek, a percek óráknak, az órák napoknak. Valami megjelent, a bokor mögül, egy állat lépett elő, bundája szürkésvörös volt, fülei hegyesen meredtek az ég fele ahogy próbálta kiszűrni a hangokat. A levegőbe szimatolt, a vadászt kereste. „Ez lesz az...” suttogta a férfi, majd jobb szeméhez emelte a fegyvert és az állatra célzott. Mikor biztos volt benne, hogy a célkereszt és a cső  egy vonalban van a farkassal, a ravaszra helyezte az ujját és óvatosan meghúzta, a puska nem dörrent, az állatot mégis eltalálta, nem acéllal, hanem egy nyíllal melybe egy szer volt töltve. A célpont kifeküdt, óvatosan megközelítette majd elővette régi kését és egy összecsomózott huzalt húzott  ki övtáskájából. Óvatosan az állat végtagjai köré kötötte mozgásképtelenné téve azt. Késével megigazította a lelógó végeket majd visszacsúsztatta tarsolyába a fonalat.

Mély lélegzetet vett és megmarkolta kését. Valami figyelte, a tekintet tőrként döfte hátba, megfordult és a környezetében matatott szemeivel.

   Valami megugrott felé, egy farkas, de nem akármilyen, bőre sötétvörös, szőre kisebb cafatokban lógott le testéről már ahonnan kinőtt. Álkapcsából undorító nyál csöpögött, végtagjai ernyedtek voltak mégis izomtól feszültek, hátán csontos kinövések illetve tüskék foglaltak helyet. A lény támadott először, a férfi megvetette lábait majd kését megszorítva szabad kezével elkapta a lény nyakát, az erőviszonyok az ő előnyére játszottak, hiszen a deformált farkasszerű szörnyeteg alig volt nagyobb egy kisebb robogónál. Megszorította a torkát, majd pengéjével átdöfte a mellkasát. A fém könnyedén bordái közé csusszant végzetes sebet ejtve a fenevadon ki meglepő mód meg sem tántorodott, sőt megfordult, és kitátva száját a férfi lábát támadta, aki könnyedén fejbe rúgta. A lény hátrazuhant, egyik csont tüskéje levált testétől.

Hangosan felvisított majd felkelt az oldalából ömlő vértócsából és menekülésre fogta magát. A férfi óvatosan végighúzta sáros ujjait a penge élén megtisztítva azt a mocsoktól majd felsóhajtott.

  Vállára vette az elejtett farkast majd menedéke felé vette az irányt. Sötétedett, éjszaka nem volt biztonságos egy lépésre sem eltávolodni az 56-os bunker körzetéből.

Kinyitotta a csikorgó fémajtót, és beljebb húzódott. Késével megszabadította az állatot béklyóitól, óvatosan alányúlt, és egy magas üvegházhoz hasonló teremhez vitte. Ajtajáról leszedte a lakatot és a beltéri műfüves padlóra helyezte az állatot.

„Gyönyörű vagy.” Rekedtes hangja olyan volt akár a szögek végighúzva egy táblán.

  A farkasra zárta az ajtót és egy nyikorgó karosszékben foglalt helyet, lecsatolta gázmaszkját, és vért köhögött fel. Az üvegen keresztül a bundás jövevényt bámulta és elmosolyodott. „Ha a testem felhagy, akkor szabadon engedlek titeket, és utolsó pillanataimban abban fogok reménykedni, hogy a világ készen áll rátok.” Lehunyta szemeit és a pihenésre koncentrált, miután végigtekintett a hosszú folyosó üvegfalain, mindegyikben egy-egy még egészséges állat volt ellenkező nemű párjával. Az 56-os menedék hivatalos neve, „Noé bárkája”.