KERESZTES KRISTÓF: HELYZETJELENTÉS (KÜLÖNDÍJ)

 

KERESZTES KRISTÓF: HELYZETJELENTÉS (KÜLÖNDÍJ)

A ZSŰRI AJÁNLÁSA:

Gyengesége erény is: nem tudom, miről szól az írás, de van benne valami hangulat, gomolygás, szabad asszociáció. Vannak jó mondatok, mint a lekvárfőzésben elhunyt nagymama.

(Pósfai György)

 

Ügyes a kezdés. „Lekvárfőzésben hunyt el másfél éve.” A szöveg kimondottan a groteszk hangvételt helyezi a középpontba. Eközben az írásnak van egy nagyon erős tragikus vonatkozása is, hiszen a használt képek, a fegyverek, az atombomba jelensége figyelmeztet minket a múlt traumáira is.

(Kovács Dominik és Kovács Viktor)

 

A februári novellakihívásra 18 novella érkezett be. A kiállítás blogon azoknak az írásai jelennek meg a saját nevük vagy álnév alatt, akik ehhez hozzájárultak.

Itt olvashatjátok Keresztes Kristóf különdíjas írását.

A novellakihívásra beérkezett novellákat szakértő zsűri bírálta. Köszönjük Dr. Pósfai Györgynek, Kovács Dominiknak és Kovács Viktornak, hogy elolvasták az írásokat, és bátorítással, tanácsokkal segítették a résztvevőket.

A verseny szakértő zsűrijéről többek között az alábbi linkeken tudhattok meg többet.

http://posfaigyorgy.hu/index.php

https://www.facebook.com/kovacsvd

Olvassatok bele az ő írásaikba is!

 

A NOVELLA:

 

Helyzetjelentés

„Az ember addig tud szeretni, amíg adni, de én már csak neked vágyom adni, ami még maradt, azt a keveset.”

Örkény István: Egypercesek

Nagymama állófogadását tartották. Lekvárfőzésben hunyt el másfél éve. De ebben a rohanó világban ki tud a szeretteire figyelni. Valószínűleg mindenki: ott volt a család apraja-nagyja. A kőkemény kétórás tószt után a két fiú lerohant a pincébe. Ez volt Nagymama házának legalacsonyabb része. Ennek a legmagasabb pontján félig üres demizsonok közé volt hányva durva pongyolában. Fiaink sebtében ki is csomagolták, majd láss csodát; ott hevert előttük a rozsdás, kifakult, pókhálós gépfegyver. Még a Papóca használta annak az idejében. Ő sem él már, szétlőtték rögtön a kinevezése után.

A kis gépfegyver látszólag hosszú ideje nem láthatta a frontot. Egyedül volt szegény flótás. Tudniillik, gyári hibás. A Tábornok Úr kidobatta a Papócával egyetemben. Szórta az a magvait, csak éppen rossz irányba. Pedig gurulna ám le a macskaköves boulevardon, tova az Eiffel-toronyhoz, amit ledöntene záporával, mint az annak a rendjén van. A regiment vörösödő torkát nyílzáporral jutalmazná. Zengené a győzelmi indulót, hogy. RA-TA-TA-TA-RA-RA, meg TÖ-RÖ-RÖ-RÖ-RÖ-RÖ. Végül kitépné a piros almát, a legdicsőbb királyi jogart az ordítozó és egyre halványuló partizánokból. Vágyak. Képzelgések. Álmodik a nyomor. Megszületett már a nála hatalmasabb kisöccs: az Atombomba. Játékból megnyomják a gombot, majd viszi a népet, mint a tömegtüntetésbe hajtott BMW-s.

A fiúk már a hátsó kert bonyolult rendszerének köreit rótták. Anyuska a tornácról edukálta őket, hogy óvatosán az öltönnyel. Aztán fára másztak a legvékonyabb fán. 2 perccel később a nagyobbik leszökkent a csemetéről. Egy óvatlan mozdulattal lelőtte testvérét, majd az agresszívan lezakkant.  A fegyver nem állt le: megadta kegyelemlövést is. Mind tudjuk, hogy ez is csak a ”véletlen” meg a ”gyári hiba” műve. Persze ez nem így van. Mi az, hogy megeszi a Nagymama utolsó lekváros sütijét. Meg milyen dolog az már, hogy menőbb neve van. A Volodimir meg a Vlagyimir között óriási a különbség. Álljon már meg a menet! De minden rosszban van valami jó. Nem kell még egy állófogadást tartani.