4444: FABULA

 

4444: FABULA

A ZSŰRI AJÁNLÁSA:

A szerző lényegében az ember és a körülötte levő élővilág viszonyát állítja a fabulája középpontjába, amely éppen emiatt válik frappánssá és tömörré. A népmesekincsből hozott toposzok − három kívánság − groteszk módon fordulnak ki magukból, a szöveget áthatja az (ön)irónia, a humor és a kritikus szemléletmód. Egy halottnak hitt műfaj éled újjá.

 

 (Kovács Dominik és Kovács Viktor)

 

A februári novellakihívásra 18 novella érkezett be. A kiállítás blogon azoknak az írásai jelennek meg a saját nevük vagy álnév alatt, akik ehhez hozzájárultak.

Itt olvashatjátok 4444 humoros írását.

A novellakihívásra beérkezett novellákat szakértő zsűri bírálta. Köszönjük Dr. Pósfai Györgynek, Kovács Dominiknak és Kovács Viktornak, hogy elolvasták az írásokat, és bátorítással, tanácsokkal segítették a résztvevőket.

A verseny szakértő zsűrijéről többek között az alábbi linkeken tudhattok meg többet.

http://posfaigyorgy.hu/index.php

https://www.facebook.com/kovacsvd

Olvassatok bele az ő írásaikba is!

 

A NOVELLA:

 

„Különben is, a nők olyanok, mint a szirénák: nem mindig szólnak, ha baj van, de ha szólnak, általában baj van.”

(Bödőcs Tibor: Az elveszett napszemüveg)

 

Fabula

 

              Legalább olyan feszülten ültem a tó szélén, mint a víztükör maga. A nyár kellemes lágyságával simogatta az arcom. Szerintem nyugtatni akart, de a horgászat izgalma bennem égett. Az átlag városi ember szerint nem izgalmas, de ők azért mondják mert még sosem próbálták, vagy ha igen akkor is csak nézték. A szél kecsesen ringatja ilyenkor a kapásjelző damilját, de ezen nem szabad elmerengeni mert akkor nem vesszük észre az igazi lényeget. Kapás van!
              A laikus azt gondolná, hogy itt véget ért a móka, a hal a horgon és ő majd szépen magától kijön a tó szélére majd előkap egy üveg behűtött sört és társalogni kezd velünk a halak problémáiról. Ám ez tévedés! A legtöbb esetben, most viszont minden szóról szóra úgy történt, ahogy írtam. A hal közeledni kezdett önszántából és szépen kimászott a partra mellém.

-Első alkalom? Kérdezte.

-I.. Ig.. Igen. Hebegtem én.

-Na akkor mondom mi a dörgés öregem. Mondta miközben helyet foglalt mellettem, felszisszentette a komlóból készült előre behűtött sörét és egy jó mélyet szürcsölt belőle.

-Az van, hogy mi itt éjt nappallá téve úszkálunk ebben a tóban, várjuk, hogy végre kifogjanak és aztán az asztalra finom kaja kerüljön, de kérdem én. Mire jó ez?

-Nos, ötletem sincs. Feleltem, végre egy egész mondatban mert eddigre már egy kissé nyugodtabb voltam. Viszont egy kérdés izzott bennem csak. És habár minden jel arra utalt, hogy a még csak bennem merengő kérdésemre a válasz igen, feltettem azt.

-De mondd már el, te egy varázshal vagy?

-Bingo öregem! Miből találtad ki? Hogy beszélek vagy hogy sört iszom?

Kissé fájt, hogy egy hal inzultál, de nem mutattam különösebb jelét. Az arcomon még mindig egyfajta ámulat ült viszont az önérzetem még helyén volt.

-Oké na álljunk meg egy szóra. Az még rendben van, hogy te kimászol a partra és beszélsz hozzám, vagyis nincs, őszintén fogalmam sincs most már, de sértegetni nem kell. Sőt mi több tartozol nekem 3 kívánsággal.

A hal szeme jobban kikerekedett, mint eleve volt neki, láttam, hogy valami rosszat mondtam. A sörét földhöz vágta. És belekezdett.

-Még én tartozom 3 kívánsággal? -Kiabálni kezdett teljes kopoltyúja szakadtából- Egy horog van a számba és azóta tűröm mióta kijöttem ide melléd! Nem tudom melyikünknek van nehezebb dolga, de akárhogy nézem te tartozol kárpótlással öregem, úgyhogy nekem van 3 kívánságom!

-Na na na! Itt úgy érzem egyfajta szerepcsere történt. A hagyományok….

-Teszek a hagyományaidra! -Vágott közbe- A botok egyre újulnak, a halakból mindig nagyobb kell, megjegyezném iszonyat mód illetlen szembesíteni egy kifogott halat a súlyával, bár legalább a kövérnek örültök! Ez az egy, amiben egyetértenék az emberekkel, hogy mindenki úgy szép, ahogy van viszont a sovány halakat se kéne ám lenézni!

-Miért van az, hogy mindig ti horgásztok ránk hm? Miért nem fordulhatna meg egyszer ez az átkozott szerep. Azt hiszed én nem tudnék olyan jól vezetni, mint egy ember? Vagy nem rúgnék olyak jól focilabdába? Esetleg kevésbé bírnám a futást? A tenger fenéket!

-Kötelességemnek érzem, hogy végre felszólaljak a halak nevében és elmondjam mi is itt vagyunk ám! Mi is tudnánk legalább annyira jó emberek lenni, mint ti vagytok!

Ezen monológ végére azonban a hal feje egyre lilulni kezdett. Az uszonyaival kapdosni kezdett, mintha jelezni akarna, de én egy picit örültem, hogy végre csönd lett. Ő elkezdett ficánkolni. Én teljes sokkban ültem. Egyszer aztán abbamaradt a hirtelen mozgása. Felálltam a fűből. Megfogtam a vízbe lógatott haltároló hálóm. És az össze addig kifogott halat visszaengedtem a tóba. Pont ugyanúgy mint, ahogy mindig szoktam.